Megint egy hetet túléltünk, bár ez a könnyebb hetek közé sorolható én azt gondolom. Minden TK-s hallgató számára ez az év várva várt hete. Volt itt szinte minden! Házasságkötő lányok és fiúk, jósolni vágyakozó hallgatóság, bogárcsozás, kolis összecsapós hangulatfokozás na és persze számos zenei program.
Sikerült vasárnap elszabadulni otthonról, így számomra már ekkor elkezdödött az egyetmi hetem. Pár szaktársammal elhatároztuk, hogy csapunk egy mókás estét és lementünk a sokak által nem ismert darts-ozós, billiárdban is otthon levős csocsó terembe, Alias Panelos. Nagyon jól érezte megint mindenki magát és csak ez volt fő. Most is mint eddig szinte minden alkalommal a darts-on próbáltunk szerencsét, kisebb nagyobb sikerekkel. Hát igen- én kisebbekkel, de nem is ez volt a fontos.
És jött a hétfő... Az egész program sorozat az egyetem két kollégiumának harcával kezdődött.Avagy a Cowboyok és az indiánok harcával, amiből a a cowboyoknak öltözött Cuhások hozták el a trófeát. Mi ezen a program cuha kolis létünkre nem vettünk részt,inkább elkesztük tervezni az estét. Megint a szokásos hétfőt tartottuk meg azzal a különbséggel, hogy most a PLAY nevezetű szórakozóhelyen is volt buli. Tehát otthon elkezdős, iparoson folytatva alapozós hajóra lenéző de onnan Playbe átsétáló bulit tartottunk. :) Az iparosra a lányok MEGINT késve érkeztek, de az alapozás elég jóra sikerült. Ezután éjfél tájékán átnéztünk Hajóra, de mivel nem volt ott ,akit kerestünk fogtuk magunkat és átsiettünk a következő állomásra. Mire odaértünk elég csügetten kellett tapasztalnom, hogy ahhoz képest hogy hallgatói napok vannak a TK-s fiatalok nem jelentek meg nagyobb számban. DE betudtuk ezt annak hogy a hét további részében is pörögni kellett. Miután megjött a várva várt személy, akiről még a folytatásban szó lesz nem is érdekelt hányan vannak a buliban.:)És az a közepesnek mondható társaság igy is jót bulizott.
Most pár szót a titokzatos lányról. A szobatársam ( Bandi) és egy szaktársam (Szandi) születésnapján kerültünk egymáshoz közelebb, aminek ekkor 2 hete volt. Ezután amikor tehettük találkoztunk és megbeszéltük, hogy ismerkedünk egymással, megismerjük a másik ember jó és rossz oldalát , és majd lesz valami. Nagyon megszerettem ez alatt a két hét alatt, és buliból hazaindulva megkaptam a választ (L). Neki is fontos vagyok, annyira mint ő nekem. :) Így most nagy a szerelem!(L) és ahol és ahogyan csak tudom ezt ki is mutatom neki, vagyis remélem hogy érzi ezt!
Kedden mivel minden óra elmaradt tanár hiány miatt, nem voltam iskolába, előadásokat gyártottam:( Ez annyira elvette a figyelmem, hogy nem mentem be a délutáni programokra, nagy bánatomra. Inkább az esti bulira koncentráltam. Jött Niki Belucci, a topless DJ!!! Lillával ( ugyanis így hivják Őt) Gyéhez mentünk alapozni. Jó kis alapozás volt, kár hogy gyalogolnunk kellett a Bridge-ig, bár így még megtudtuk inni a maradék italunkat. Niki sajnos:) nem toplessben játszott, éppen ezért inkább az emeleti karaoke bulit helyeztük előtérbe. Jó volt hallgatni, a hallgató társakat énekelgetni. Volt közöttük jópár olyan aki elég jó hangi adottságokkal rendelkezett. Akiket még itt okvetlen megemlítenék, azok a kanadai fiatalok lennének akik hatalmas hangulatot csináltak.
És eljött a szerda is. Az ominózus koncertes, bográcsozós szerdai nap. A bográcsozás elég hangulatos volt sok füstel, de mi akik csak pofátlanul kértünk mások nehéz munka árán elkészített gulyásából, pörköltjéből vagy hasonló ételéből inkább nem panaszkodunk. Az esti koncertekre nagy lázban értünk oda, bár azt gondolom, az idei méltó volt erre a nagy izgalomra. Cozombolis nagyon jó hangulatot csinált, én azt gondolom mindenkinek tetszett. Ki kell hangsúlyoznom, hogy eddigi TK sztárvendékes bulijaim közül ez tetszett a legjobban és ő volt az első aki nem csak tátogni jött el a pénzéért. A másik zenekarról ( Hip Hop Boys) most inkább nem mondanék semmit, de mindenesetre a hangulatot ők is Fokozták. Nagy nehezen hazaértem , köszönet ezért Lillának:D:). Másnap kicsit kábán felkeltem és rájöttem, hogy elaludtam. Mindezt 5 perc gondolkodás után ... :( Így a heti két előadásomat sajnos nem tudtam megtartani!
Hát körülbelül ennyit tudok leírni az idei hallgató napokról. Nem mondom azt,hogy ezek a program érdektelenek és maga az egész dolog szar lenne. Mi egy kis iskolának számítunk és ehhez mérten kell látni a dolgokat. És hát ehez mérten nagyon is jó szervezés volt észrevehető, hallgatóknak szólt és ez a fontos. Azt azért hozzá kell tennem, hogy a tavalyihoz képest ez a 3 nap jobban tetszett. Remélem jövőre is megmaradunk ennél a vonalnál:)
Hát egyenlőre köszönöm a figyelmet és majd jön a következő élménybeszámoló!!!
addig is Carpe Diem
